Köszönöm a könyvet, megjött rendben. Ezzel a könyvvel olyan valamit kaptam a kezembe, amiről még hosszan kell gondolkodnom, mert az én esetemben megváltoztatja az életem alapjait, amit megszoktam. Sőt a padláson még két könyvet is találtam, amelyek szintén ettől az írótól származnak. A Pátriárkák és próféták és a Jézus élete címmel. El fogom ezeket is olvasni. Még egyszer nagyon szépen köszönöm. J.K.
Szép jó napot kívánok! Szeretnék köszönetet mondani „A nagy küzdelem” című könyvért. Rendben megkaptam. Személyesen már olvastam az egyes fejezeteit a netten, de a férjem, aki olyan „hitetlen Tamás” volt, most olvassa és arról, amit olvas, beszélgethetünk. Amit én neki lemagyarázni nem, tudtam, azt most megteszi helyettem ez a könyv. Még egyszer nagyon szépen köszönöm, hogy elküldték. Amikor a férjem elolvassa, továbbadom a gyerekeknek és barátaimnak. Nagyon jó munkát végeznek. Isten legyen önökkel. Z.D.
Jó napot! A könyv megjött rendben. Már kezdtem olvasni és kezdem megérteni, hogy milyen fontosak ezek a gondolatok. Szeretnék még két darabot kérni belőle a gyerekeknek, hogy nekik is legyen külön. Mind a kettőnek van barátnője s talán közösen fogják keresni azokra a kérdésekre a választ, amit ez a könyv ad. Még egyszer köszönöm. Üdvözlettel, M.M.